A pályáról

A sípálya kialakítása során arra törekedtünk, hogy a pálya felülete illetve lejtésszöge folyamatos és könnyed siklást biztosíthasson. A műanyag felület jól szimulálja a havon átélhető siklásélményt, így normál sí- vagy snowboard felszereléssel tökéletesen használható, és remek alternatívája a havas sípályáknak.

A kivilágított pályát este is nappali fényviszonyok mellett használhatjuk.

A műanyag felület alá védőréteget helyeztünk, így az átbújó növényzet nem zavarja siklásunkat,  sem a pálya, sem a felszerelés, de még a síruhánk elkoszolódásától sem kell tartanunk. A pálya felületét rendszeresen speciális, siklást elősegítő, környezetbarát anyaggal kenjük, hogy használata még jobban hasonlítson a havas élményhez.

A nagy pálya mellett kialakítottunk egy tanulólejtőt, ahol a kezdő tanítványok belátható területen, biztonságérzetük teljes birtokában tehetik meg az első siklásaikat, mielőtt megszokják az „új” érzést, és megtanulják a fékezést. Amint önállóan tudnak lassítani, már mehetünk is fel a nagyobb pályára, ahol a felvonó segítségével már hosszabb szakaszon tudunk gyakorolni.

A teljesen kezdőknek így nem kell tartaniuk a pálya tetejéről lesíelő haladóktól sem, és valóban csak saját magukra koncentrálhatnak!

A pálya tetejére való feljutást egy 9 kw-os motorral felszerelt felvonó biztosítja, mely erejénél fogva még akkor sem akadozik, ha minden kapaszkodón felnőttek vannak, a biztonságot pedig a fogantyúk ergonomikus, akadásmentes formája, a kiszállónál található, túlhaladást megakadályozó biztonsági kioldó és a vészleállító gomb garantálja.

Az öltözésre és a felszerelés átvételére a tágas, kényelmes és otthonos klubházunk nyújt kellemes lehetőséget. Itt a szülők is kényelmesen várakozhatnak a kandalló melegénél, az ablakból nézve a gyermeküket a pályán, de akár munkájukat is elvégezhetik, míg a kisebb testvér az elkülönített játszósarokban játszhat. Szebb időben a kerti fedett kiülőnkről takaróba burkolózva lehet szemlélni az edzést, míg a csúszdás játszótorony, a libikókák, a homokozó, vagy a hinták válhatnak a kistestvér birodalmává.

 

 

Cégünkről

Síiskolánkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy magas szakmai színvonalat teremtve, osztrák oktatási módszertanra és tanítványközpontúságra  alapozva olyan iskolát teremtsünk, ahová a gyerekek és szüleik is szívesen járnak akár az állandó sportolás, akár szezonális felkészülés céljából, legyen az csoportos oktatás vagy magánóra. Szakmai hátterünket sok éves, nagyrészt Ausztriában megszerzett oktatói és síiskola vezetési tapasztalatra alapozzuk, melyben stratégiai partnerünk egy az idén 80 éves osztrák síiskola. Nem tartjuk véletlennek, hogy a síoktatás alapjait is a hegyek országában, Ausztriában fektették le, ezt igazolja az osztrák síoktatás mai minősége is. Mi ezt a minőséget képviseljük Magyarországon.

A szülők, kísérők tágas, hütte hangulatú klubházunkban kényelmes környezetben várhatják meg az oktatáson résztvevő gyerekeket, miközben a kisebb testvér a játszósarokban játszik. A szabadban játszani vágyó gyerekeket kis kerti játszóterünk várja. 

A havas sportok többet jelentenek a testmozgásnál, a hegyek szeretetét, remek kikapcsolódást, a természettel való szoros kapcsolatot teremtik meg. 

Színvonalas gyerekprogramokkal, szülinapi bulikkal, táborokkal szeretnénk színesebbé tenni iskolánk életét. 

Mindenkit szeretettel várunk! 

Címünk

2049 Diósd
Pacsirta utcai sporttelep

Nyitvatartásunk

Előzetes bejelentkezés szükséges!

Hétfő - Péntek 16:00-19:00

Szombat 9:00-16:00

Vasárnap előzetes egyeztetés alapján

Elérhetőségeink:

Amennyiben nem tudjuk fogadni hívását, visszahívjuk!

Időpont egyeztetés, táborok, rendezvényszervezés​

általános információk​

H-P 16:00-19:00

Sz 10:00-15:00: 0630 904 38 02

Szakmai kérdések: 0620 327 27 99

e-mail: info@skid.hu

Partnerünk

Bankszámlaszámunk:

Unicredit Bank Zrt. 10918001-00000082-68140007

11 + 12 =